Ez nem klasszikus kiszervezés. Amit csinálunk, az akkor működik jól, ha partnerként dolgozunk együtt. Nem várjuk el, hogy mindenhez érts, de az eredményekhez fontos, hogy te is jelen legyél a folyamatban.
Általában 2–5 munkanapon belül el tudunk indulni. Konzultációval kezdünk, majd ha minden rendben, hamar összeáll az első lépéscsomag.
Nem kell napi szinten jelen lenned, és nem neked kell „marketingezned”. Viszont fontos, hogy időnként elérhető legyél, tudj dönteni, és visszajelezni. A legjobb eredmények ott születnek, ahol nem csak mi dolgozunk rajta, hanem egy közös gondolkodás van jelen.
Megesik, hogy már az első kampány is szépen hoz – de ez nem az általános. A munka eleje főként stratégiaalkotásról, grafikai és szöveges előkészületekről, kampányrendszerek felépítéséről szól. Ezért az első hetek inkább alapozásról szólnak, és a valódi, tartós eredmények 2–3 hónapos távon kezdenek megmutatkozni. Mi nem villámsikert ígérünk, hanem stabil, hosszú távú növekedést – ehhez viszont idő és közös munka kell.
Azoknak, akik tudatosan építik a cégüket, hosszú távra terveznek, és értik, hogy a marketing nem egy kampány, hanem egy folyamat. Ha nyitott vagy az együttműködésre, és partnerként tekintesz ránk, biztosan jól fogunk tudni együtt dolgozni.
Ez attól függ, mit kínálsz, kiknek és milyen céllal. De a tapasztalat azt mutatja: a legerősebb eredményeket akkor érjük el, ha a két platform egyszerre, összehangoltan fut.
Facebooknál kb. 100–150.000 Ft, Google-nél akár 80.000 Ft is elég lehet kezdéshez. Komolyabb eredményekhez jellemzően havi 300.000 Ft+ hirdetési keret az ideális.
Igen – a hirdetésekhez a képeket, szövegeket és teljes grafikákat is mi készítjük, így minden gyorsan, egységesen és célzottan működik.
Természetesen. Heti vagy havi riportokat küldünk, közérthető formában, és minden fontos változásról egyeztetünk.
Ez nem elmélet – a saját tapasztalataink alapján tudjuk, hogy nem mindig minden megy elsőre. Épp ezért folyamatosan optimalizálunk, újratervezünk, és nem hagyjuk magára a kampányt.
Abszolút. Sőt, ha még az sincs, segítünk kitalálni. A koncepciótól a forgatáson át a publikálásig visszük a folyamatot.
Nem. A technikát, helyszínt, stábtagokat mi visszük – te csak eldöntöd vagy eldöntjük, mi legyen a végeredmény.
Leginkább rövid, reels/tiktok típusú tartalmakat (15–60 mp), de interjú, branding vagy hosszabb anyag is szóba jöhet.
A vágás, feliratozás, posztolás, cím, hashtagek – mind benne van, ha kéritek. Komplett tartalomcsomagot készítünk.
Igen. Automatizált időzítés Facebookra, Instára, TikTokra – és egységes márkahang mindenhol.
Külön külön: Időpontfoglaló, CRM, e-mail/SMS kampány, értékeléskérő, chatbot, statisztika – és ezek összehangolt működése is akár.
Felhasználóbarát. Az adminfelület egyszerű, és mi mindent beállítunk, elmagyarázunk, sőt: kapsz útmutatót is.
Igen. A kezelőfelület, az üzenetek, az ügyfélkommunikáció – minden magyarul működik, ha szeretnéd.
Igen – az ismétlődő dolgokat a rendszer végzi el: visszaigazolás, e-mail, értékeléskérés, üzenetküldés, stb.
Igen. Google Calendar, Messenger, weboldal, űrlap, emailrendszerek – minden egy rendszerbe szervezhető.
Ne hezitálj, foglalj időpontot egy online megbeszélésre hogy mindenre választ kaphass.
© 2025 . Minden jog fenntartva.
Adatvédelmi irányelvek
Felhasználási feltételek